#Egyesült Államok
180 000 háztartás kap majd róla áramot, megépítik a legnagyobb amerikai naperőművet
Az Egyesült Államok legnagyobbjaként épül az összesen 600 MW-os kapacitású naperőmű, amellyel Arizona állam lesz gazdagabb.
HVG

Európa vezetői hallgatnak, Orbán viszont nem is lehetne hangosabb az amerikai elnökválasztással kapcsolatban
Európa vezetői távolságtartással viselkednek az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, még ha sejthető is, melyik jelöltet kedvelik jobban. És van a Fidesz.
Lyukas, mint a szita a magyar külügy biztonsági rendszere – erről is szól a Bolsonaro-botrány
Előszeretettel és egyre gyakrabban használja bűncselekményekkel vádolt vagy már el is ítélt külföldi politikusok megsegítésére a magyar diplomáciát az Orbán-kormány.
Madeleine Albright azt vallotta, autokratákkal és diktátorokkal nem érdemes egyezkedni, csak az erőből értenek
A NATO 25 évvel ezelőtti keleti bővítésében és a népirtó Milosevics-rezsim bombázásában is fő szerepet játszott a második Clinton-elnökség külügyminisztere, Madeleine Albright, aki 2000-ben ezt írta Vlagyimir Putyinról: „Putyin kicsi, sápadt, és annyira hideg, hogy szinte hüllői. (…) Megrázta, ami a hazájával történt, és eltökélt abban, hogy helyreállítja annak nagyságát.”
Csunderlik Péter

Trump óvadékát 175 millió dollárra csökkentették csalási ügyében
A volt elnök haladékot is kapott a bíróságtól.
hvg.hu

Oroszország figyelmeztet: megtorló intézkedések „legitim célpontjainak” tekinti a SpaceX műholdjait, amiket az amerikai hírszerzés használ majd
Nem sokkal azután, hogy kiderült, a SpaceX kémműhold-hálózatot épít az amerikai hírszerzésnek, az orosz külügyminisztérium szóvivője is megszólalt – elég határozott álláspontot képviselve.
hvg.hu

Az amerikai védelmi miniszter a támogatás folytatásáról biztosította Ukrajnát
A Fehér Ház 300 millió dollár, míg Németország mintegy 500 millió euró értékben küld sürgősségi katonai segélycsomagot Ukrajnának.
MTI

Megnevezte Trump merénylőjét az FBI
Egy húszéves férfi lőtte meg a volt amerikai elnököt, végzett egy emberrel és sebesített meg súlyosan két másikat.
hvg.hu

Fotókon a teljes napfogyatkozás, amely miatt egész Amerika lázban égett
A teljes napfogyatkozás sávja délnyugat–északkeleti irányban szelte át az Egyesült Államokat, mintegy 4000 kilométer hosszan és csaknem 200 kilométer szélességben.
hvg.hu

Trump szerint az abortusz engedélyezéséről az amerikai államoknak kell dönteniük
Donald Trump republikánus elnökjelölt – a közvélemény-kutatásokat látva – elvetette a szövetségi szintű abortusztilalmat.
hvg.hu

Izrael nem küldi el delegációját Washingtonba, miután az USA nem vétózta meg az ENSZ BT tűzszüneti javaslatát
Az Izrael és a Hamász közötti fegyveres konfliktus október 7-i kezdete óta a Fehér Ház most először nem akadályozta meg tűzszüneti határozati javaslat megszavazását a BT-ben.
MTI

Nyilvánossá tennék a TikTokról szóló titkosszolgálati jelentést
Richard Blumenthal demokrata és Marsha Blackburn republikánus szenátor is azt szeretné elérni, hogy oldják fel a TikTokkal kapcsolatos titkosszolgálati nyomozás eredményét.
hvg.hu

Kína kitiltotta a Windowst, sőt az Intel és az AMD chipjeit is az állami számítógépekből
Kína eddigi legerősebb lépését tette meg az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háborúban. A technológiai harc új szintre léphet.
hvg.hu

Az amerikai kormány beperelte az Apple-t
A bírósági kereset szerint a vállalat törvényellenesen monopolizálja az okostelefonok piacát.
MTI

Bocsánatot kért az amerikai képviselő, miután igennel szavazott a TikTok betiltására
Jeff Jackson észak-karolinai demokrata képviselő szerint hiba volt videóban ünnepelni a TikTok amerikai betiltását. Ugyanakkor ő úgy sejti, az alkalmazás tovább működik majd egy amerikai cég tulajdonaként.
hvg.hu

Figyelmeztetést adott ki a Microsoft: Kína mesterséges intelligenciával nyúlhat bele az amerikai elnökválasztásba
Január elején nagyon aktívak voltak a kínai hackerek, amikor Tajvan elnökválasztást tartott. Bár a próbálkozásuk akkor nem járt sikerrel, ez a jövőre nézve nem jelent garanciát.
hvg.hu

Földrengés rázta meg New Yorkot és környékét
Az épületek is beleremegtek abba a földrengésbe, amelyet New Yorkban és környékén is érezni lehetett helyi idő szerint reggel 10 után.
hvg.hu

Akusztikus fegyverekkel támad amerikai diplomatákra és kémekre az orosz katonai hírszerzés – állítják oknyomozó újságírók
A Havanna-szindróma mögött a GRU egyik hírhedt egysége állhat a Spiegel, az Insider és a 60 Minutes közös nyomozása szerint. Washington hárít, Moszkva tagad.
hvg.hu
